Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát,
megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült
és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele
tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát
nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan
megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta
az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az
éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar
jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő
választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal,
felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a
házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte.
A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra.
Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem
tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre
hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy
sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás
ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt
most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál.
Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan
elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem
érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a
válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt
kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten
tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az
indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és
nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra
elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy
az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy
ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem
ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak
azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a
furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett
és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe
kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi
kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok
válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának
tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A
szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az
ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a
szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról.
Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a
buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második
napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg
alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak
az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle.
Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor
felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a
nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy
éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem
erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap.
Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit
vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami
ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem,
hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam
őt vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a
szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk
ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő,
hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az
anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy
jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert
féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a
karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin,
az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül.
Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a
sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban
tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az
iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem
észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy
az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek,
meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót
és
azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám
nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a
kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A
házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró
részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy
attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen
addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.
Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót
és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az
eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam,
Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly,
felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam -
holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam
foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog
halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk
részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy
szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy
kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek
csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot.
Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg
azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást
eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!